Dr. Ferencz János 1944-2022

Váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhuny Ferencz János traumatológus főorvos, a Szt. János Kórház (Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház) Traumatológiai és Kézsebészeti Osztályának osztályvezető helyettese. Az Egerben töltött gimnáziumi évek után a SOTE-n folytatta tanulmányait, ahol 1969-ben kapott általános orvosi diplomát. Előbb sebészként dolgozott Pápán és szakvizsgát is tett, majd ahogy ő mesélte „félrecsúsztam – szerencsére….

Részletek

Búcsú Dr. Farkas Tamás Tanár Úrtól

Ismét szegényebb lett a magyar traumatológus társadalom, a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet közössége. 2021. október 28-án elhunyt Dr. Farkas Tamás Tanár Úr, PhD, címzetes egyetemi docens, az intézet II. Mozgásszervi Osztályának volt osztályvezető főorvosa, az intézet volt tudományos vezetője. Farkas Tamás volt „A TANÁR ÚR”, a szó legnemesebb, legszebb értelmében. Bár az intézet sok…

Részletek

Elhunyt Kazacsay Ferenc

Dr. Kazacsay Ferenc főorvos úr 1952. 07. 27-én született Miskolcon. A Földes Ferenc Gimnáziumban töltött diákévei után édesapja nyomán ő is a mentők kötelékében kezdett dolgozni, majd Szegeden elvégezte az orvosi egyetemet és 1977. 09. 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban, a traumatológiai osztályon helyezkedett el. Onnantól az ő életútja szorosan összefonódott a traumatológiai osztály fejlődésével….

Részletek

Elhunyt Prof. Dr, Dömötör Endre

2021. július 21-én délután Prof. Dr, Dömötör Endre kecskeméti Megyei Kórház volt Osztályvezető főorvosa 93 éves korában elhunyt. 1928.02.27-én Monoron született. Édesapja református kántor-tanító, édesanyja tanítónő. Nagyszülei mindkét ágon  református lelkészek voltak. Elemi iskoláit Monoron kezdte, majd 1938-1946-ig a kecskeméti református kollégiumba járt, ahol 1946-ban érettségizett. A VII. gimnáziumot a budapesti fasori evangélikus gimnáziumban  végezte…

Részletek

Elhunyt Simonka János Aurél Professzor Úr

“Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatá val, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán…

Részletek

IN MEMORIAM: PROF. DR. ZÁBORSZKY ZOLTÁN

A tanszékalapító  PROF. DR. ZÁBORSZKY ZOLTÁN 1927-2020 Értelmiségi családban, első gyermekként született 1927. augusztus 12-én, Nyíregyházán. Édesapja agrármérnök, aki különböző nagybirtokokon dolgozott. Édesanyja matematika-fizika szakos középiskolai tanár volt. Öccse agrármérnök. Felesége Kiss Klára, két gyermeke van: lánya Klára gyógyszerész, fia, Zoltán sebész főorvos. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, a Premontrei Gimnáziumban kezdte, majd Nyíregyházán a Katolikus Gimnáziumban…

Részletek

Elhunyt Dr. Frenyó Sándor

„Látod, én szegény költő vagyok: Örökül hát nem sokat hagyok;Legföljebb mocsoktalan nevet:A tömegnél hitvány érdemet.Ártatlan szived tavaszkertébenA vallást ezért öntözgetem.Kis kacsóid összetéve szépen,Imádkozzál, édes gyermekem.” (Arany János: Fiamnak – részlet) Nehéz tudomásul venni a megmásíthatatlan hírt; Prof. Dr. Frenyó Sándor sokszorosan kitüntetett, érdemekben és elismertségben gazdag kollégánk, tanárunk, barátunk elhunyt.  Emlékezzünk rá, mint széleskörűen művelt, polgári neveltetésben…

Részletek

Elhunyt Zadravecz Tanár Úr

Elhunyt Dr. Zadravecz György Tanár Úr!  Mély fájdalommal tudatjuk a Magyar Traumatológus Társaság tagjaival, hogy Dr. Zadravecz Görgy a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika volt docense, életének 79-ik évében, 2020 december 10.-én elhunyt. Zadravecz Tanár Úr a Klinika alapító tagja volt, életpályáját itt töltötte, igazgató helyettesként történő nyugdíjba vonulásáig. Neve az általa kidolgozott sarokcsont…

Részletek

Elhunyt Dr. Szita János Tanár Úr

Megrendülten és fájdalommal fogadtuk ma reggel a felfoghatatlan hírt, hogy Dr. Szita János, az Országos Traumatológiai Intézet volt főigazgatója, traumatológus társadalmunknak az utóbbi évtizedekben meghatározó tagja, vezéregyénisége türelemmel és méltósággal viselt súlyos betegség következtében elhunyt.  Pályáját a Csepeli Kórház Traumatológiai Osztályán kezdte, Dr. Somogyi Szilveszter főorvos tanítványaként, majd fiatal szakorvosként került az Országos Traumatológiai Intézetbe….

Részletek