“Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatá val, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden
napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk lépésről lépésre ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé”
Albert Schweitzer
Megrendülten és mély fájdalommal fogadtuk a szomorú hírt, hogy Simonka János Aurél, a Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának emeritus professzora, a Traumatológiai Klinika volt intézetvezetője, türelemmel viselt súlyos betegség következtében, ma reggel elhunyt.
Pályáját a Szegedi Tu dományegyetem Kórbonctani Intézetében kezdte 1972-ben, majd 1974-től, az akkori II. számú Sebészeti Klinikán dolgozott. Általános sebészeti és traumatológiai szakvizsgákat szerzett és már akkor elköteleződött, a számára mindig kiemelt szeretettel művelt kéz és mikrosebészeti terület irányába is. Ismereteit az Országos Traumatológiai Intézetben, Svédországban, Németországban és Ausztriában bővítette. Kiemelkedő tevékenységének tudományos összefoglalását a kandidátusi értekezésében a “Mikrosebészeti módszerek alkalmazása a traumatológiában és a perifériás idegsérülések ellátásában” címmel 1993-ban védte meg. 1994 től 18 éven át vezette a Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikáját. Nevéhez fűződik az első magyarországi lábujj szabad átülteté se hüvelykujj pótlásra, a hazai plexus sebészet elindítása valamint több jelentős műtéti innováció bevezetése. Intézetvezetőként, a Magyar Kézsebész Társaság elnökeként 1999-2005, később a Magyar Traumatológus Társaság elnökeként (2006-2007) a teljes traumatológiai szakma érdekében küzdött hivatásunk méltó elismeréséért.
Fiatal orvosként lenyűgözött munkabírása, az együtt töltött ügyeleti éjszakák, replantációk, mikrosebészeti bravúrok varázslata. Emlékezünk rá, mint egy orvosra, egy sebészre, aki rendíthetetlenül hitt abban, hogy kellő kitartással szinte minden megoldható. Emlékezünk rá, mint egy tanítóra, aki amíg teste engedte, az utolsó pillanatig tanította fiatal kollégáinkat, nem törődve a fájdalommal és szenvedéssel. Emlékezünk rá, nem csak orvos tanítványai hanem a klinika minden szakdolgozója, munkatársa, aki szerette és tisztelte őt.
Isten veled Aurél, nyugodj békében!
Varga Endre
