Elhunyt dr. Sarang István Főorvos úr

Mély megrendüléssel és szomorúan értesítünk Mindenkit, hogy dr. Sarang István Főorvos Úr, a Vas megyei Markusovszky Kórház Traumatológiai Osztály volt osztályvezető főorvosa méltósággal viselt hosszú betegség után, életének 77. évében, váratlanul, 2015.december 23-án elhunyt . Személyében Kórházunk nagy sebész generációjának jeles képviselőjét vesztettük el, akinek élete és munkássága összefüggött szakmánk fejlődésével, az új módszerek, technikák…

Részletek

Pályázati kiírás – AO Bázis Kurzus és ATLS Kurzus részvételi díjának támogatására

A Magyar Traumatológus Társaság 2016. évre is pályázatot hirdet az ortopéd-traumatológus szakvizsgához kötelező AO Bázis Kurzus és ATLS Kurzus részvételi díjának támogatására. A Magyar Traumatológus Társaság Vezetősége a részvételi díj egy részét a pályázó tudományos és kutató munkájának arányában támogatja. A pályázatot kizárólag azok a szakorvos jelöltek adhatnak be, akiknek a szakvizsgához szükséges a tanfolyamok…

Részletek

Gyermektraumatológiai Szekció új vezetősége köszönt Téged!

Gratulálunk és sikeres munkát kívánunk az új vezetőségnek ! Dr. Detre Zoltán MTT Elnöke   Kedves Gyermek-traumatológus Kollégák, Gyermek sérülteket ellátó gyermeksebészek és traumatológusok!   A Magyar Gyermeksebész Társaság, és a Magyar Traumatológus Társaság közös gyermek-traumatológiai szekció- jának újonnan megválasztott vezetősége nevében köszöntünk Téged! A mi adatbázisunk szerint TE a szekció tagja vagy, és ezen…

Részletek

Elhunyt Dr. Kalabay László

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva értesítjük, hogy Dr. Kalabay László hosszas, türelemmel viselt betegség után életének 88. évében, 2015. szeptember 26-án körünkbői örökre eltávozott, visszaadva nemes lelkét Teremtőjének. Drága halottunk hamvait 2015. október 16-án 9 órakor helyezzük örök nyugalomra a Szent Gellért Plébánia Urnatemetőjében (Budapest, XI. kerület Bartók Béla út 149) Elhunytunk lelki üdvéért ugyanaznap…

Részletek

Elhunyt Dr. Varga Antal

Tisztelt Kolléganők, Kollégák, Kedves Barátaim! Mély fájdalommal értesítelek Titeket, hogy Társaságunk megbecsült Tagja, dr. Varga Antal, az Országos Traumatológiai Intézet  VII. Mozgásszervi Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa életének 91. évében elhunyt. Varga Antal Tanár Úr a Manninger-i iskola megbecsült, nagy tudású tagjaként volt a Traumatológiai Intézet egyik legnagyobb tudású traumatológus és kézsebész munkatársa, főorvosa. 1952-től nyugdíjazásáig,…

Részletek

Kedvezményes regisztráció még 5 napig a XXII. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlésre

Tisztelt Kolléga! Szeretnénk felhívni szíves figyelmét, hogy már csak 5 napig lehet kedvezményes korai regisztrációs díjjal jelentkeznia Magyar Gyermeksebész Társaság és a Magyar Traumatológus Társaság XXII. Gyermektraumatológiai Vándorgyűlésére, mely Tokajban kerül megrendezésre 2015. október 9-10. között. Az alábbi linkre kattintva tudja kitölteni és elküldeni hivatalos jelentkezését: Klikk ide>> Részvételi díjak Kedvezményes regisztrációs díj orvosoknak szeptember 8. előtt – 21.000 Ft Kedvezményes regisztrációs díj szakdolgozóknak,…

Részletek

Meghívó – A Magyar Kézsebész Társaság 22. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma

Tisztelt Kolléga! Ezúton tisztelettel értesítjük, hogy A Magyar Kézsebész Társaság 22. Kongresszusa és Fiatal Kézsebészek Fóruma 2015. szeptember 3-4. között kerül megrendezésre Hajdúszoboszlón, a Hunguest Hotel Béke Szállodában. KÖSZÖNTŐ A MAGYAR KÉZSEBÉSZ TÁRSASÁG ELNÖKÉTŐL Kedves Barátaim, Kézsebész Kollégák! 2015-ben ismét a Miskolci Kézsebészeti Centrum szervezheti a most már „hagyományosan” Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő, éves kongresszusunkat. Teszi…

Részletek