Meghívó az Uzsoki Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztályának ünnepi tudományos ülésére

Az Uzsoki Kórház Ortopédiai Osztálya ebben az évben ünnepli fennállásának 100., a Traumatológiai Osztálya pedig 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból ünnepi tudományos ülést szervezünk, melyen bemutatjuk a már közös osztály történetét, nagy egyéniségeit, jelentős tudományos eredményeit. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A részvétel ingyenes. A részletes tudományos programot itt érhető el: http://mtrauma.hu/events/event/uzsoki-korhaz-ortoped-traumatologiai-osztalyanak-unnepi-tudomanyos-ulese/ Helyszín: Uzsoki Kórház Tanácsterme,…

Részletek

Dr. Ferencz János 1944-2022

Váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhuny Ferencz János traumatológus főorvos, a Szt. János Kórház (Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház) Traumatológiai és Kézsebészeti Osztályának osztályvezető helyettese. Az Egerben töltött gimnáziumi évek után a SOTE-n folytatta tanulmányait, ahol 1969-ben kapott általános orvosi diplomát. Előbb sebészként dolgozott Pápán és szakvizsgát is tett, majd ahogy ő mesélte „félrecsúsztam – szerencsére….

Részletek

Szakvizsga felkészítő és szinten tartó tanfolyam

Tisztelt Társasági Tag! A Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke és a Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ közösen szakvizsga felkészítő és szinten tartó tanfolyamot hirdet. A szakvizsga felkészítő a szinten tartó tanfolyam három napos programjával zárul. A szinten tartó tanfolyam akkreditációja folyamatban van! A szakvizsga felkészítő tanfolyam programja már elérhető az Oftexen: https://oftex.hu/project_o/actual_prg/system/launch.php?pg=./oftex/szakkepzesTanfolyam/ReziTanf_Adatlap.php?msgid=80689&tableid=0&retcode=rezitanflist Tanfolyam ideje: 2022.október 10-26.Tanfolyam…

Részletek

Búcsú Dr. Farkas Tamás Tanár Úrtól

Ismét szegényebb lett a magyar traumatológus társadalom, a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet közössége. 2021. október 28-án elhunyt Dr. Farkas Tamás Tanár Úr, PhD, címzetes egyetemi docens, az intézet II. Mozgásszervi Osztályának volt osztályvezető főorvosa, az intézet volt tudományos vezetője. Farkas Tamás volt „A TANÁR ÚR”, a szó legnemesebb, legszebb értelmében. Bár az intézet sok…

Részletek

Közgyűlési Meghívó

MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívom a Magyar Traumatológus Társaság soron következő   KÖZGYŰLÉSÉRE, melyet első meghirdetésben 2021. október 7-én, csütörtökön  16:45 órai kezdettel tartunk a MTT 2021. évi Kongresszusa helyszínén, Tapolcán. Helyszíne: Tapolca, Köztársaság tér 10.  Pelion Hotel Amennyiben az első meghirdetésre a tagság 50 %-a + 1 fő nem jelenik meg, az időpont elnapolásra kerül, és a második meghirdetésre megjelentek létszámától…

Részletek

Traumatológia Szakvizsga Előkészítő tanfolyam ONLINE

Az SZTE Traumatológiai Klinika 2021.09. 20-2021. 10.01-ig rendezi a Traumatológia Szakvizsga Előkészítő tanfolyamot, mely az ortopédia- traumatológia, traumatológia szakvizsga megszerzéséhez kötelező tanfolyam.  A tanfolyamra való jelentkezés és a tanfolyam egyéb részleteiről az SZTE Traumatológiai Klinika Titkárság ad felvilágosítást. Jelentkezési határidő 2021.09. 13. A tervezett tanfolyam ONLINE kerül megrendezésre a jelenlegi pandémia miatt.

Részletek

Traumatológiai Szintentartó tanfolyam ONLINE

Az SZTE Traumatológiai Klinika 2021.10. 4-5-6. között rendezi a Traumatológiai  Szintentartó tanfollyamot. Az akkreditáció folyamatban, melyről az igazolást a résztvevőknek később tudjuk kiállítani. A tanfolyamra való jelentkezés és a tanfolyam egyéb részleteiről az SZTE Traumatológiai Klinika Titkárság ad felvilágosítást. Jelentkezési határidő 2021.09. 23. A tervezett tanfolyam ONLINE kerül megrendezésre a jelenlegi pandémia miatt.

Részletek