Elhunyt Kazacsay Ferenc

Dr. Kazacsay Ferenc főorvos úr 1952. 07. 27-én született Miskolcon. A Földes Ferenc Gimnáziumban töltött diákévei után édesapja nyomán ő is a mentők kötelékében kezdett dolgozni, majd Szegeden elvégezte az orvosi egyetemet és 1977. 09. 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban, a traumatológiai osztályon helyezkedett el. Onnantól az ő életútja szorosan összefonódott a traumatológiai osztály fejlődésével….

Részletek

Elhunyt Prof. Dr, Dömötör Endre

2021. július 21-én délután Prof. Dr, Dömötör Endre kecskeméti Megyei Kórház volt Osztályvezető főorvosa 93 éves korában elhunyt. 1928.02.27-én Monoron született. Édesapja református kántor-tanító, édesanyja tanítónő. Nagyszülei mindkét ágon  református lelkészek voltak. Elemi iskoláit Monoron kezdte, majd 1938-1946-ig a kecskeméti református kollégiumba járt, ahol 1946-ban érettségizett. A VII. gimnáziumot a budapesti fasori evangélikus gimnáziumban  végezte…

Részletek

Megnyílt a magyar résztvevők számára a kedvezményes regisztráció a SICOT 2021-es budapesti kongresszusára (Budapest, 2021.09.15-18.)

A 41. SICOT World Congress Budapesten kerül megrendezésre, 2021.09.15-18. között.  Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ (1123 Budapest, Jagelló út 1-3.)  Megnyílt a magyar résztvevők számára a kedvezményes regisztráció. Regisztrálni az alábbi linken keresztül lehet: Online regisztráció magyar résztvevők részére A SICOT 2021-es budapesti kongresszusára csoportos regisztrációra is van lehetősége. Kérjük a Tisztelt Osztályvezető Főorvos Urakat, hogy a mellékelt…

Részletek

Elhunyt Simonka János Aurél Professzor Úr

“Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatá val, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán…

Részletek

Injury Supplementum

Kedves Barátaim! Hosszú, de végül eredményes munka gyümölcseként, végre kezembe került az első “Injury” supplementum, mely “Made in Hungary: Scientific and Skill proposals from Hungarian Trauma surgeons” alcímmel immár nyomtatott formában is megjelent! Mindenkinek köszönöm, aki hozzájárult ehhez a sikerhez! A MAGYAR TRAUMATOLÓGUS TÁRSASÁGNAK külön köszönet az elvi és anyagi támogatásért! Üdvözlettel Varga Endre

Részletek

IN MEMORIAM: PROF. DR. ZÁBORSZKY ZOLTÁN

A tanszékalapító  PROF. DR. ZÁBORSZKY ZOLTÁN 1927-2020 Értelmiségi családban, első gyermekként született 1927. augusztus 12-én, Nyíregyházán. Édesapja agrármérnök, aki különböző nagybirtokokon dolgozott. Édesanyja matematika-fizika szakos középiskolai tanár volt. Öccse agrármérnök. Felesége Kiss Klára, két gyermeke van: lánya Klára gyógyszerész, fia, Zoltán sebész főorvos. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, a Premontrei Gimnáziumban kezdte, majd Nyíregyházán a Katolikus Gimnáziumban…

Részletek

Elhunyt Dr. Frenyó Sándor

„Látod, én szegény költő vagyok: Örökül hát nem sokat hagyok;Legföljebb mocsoktalan nevet:A tömegnél hitvány érdemet.Ártatlan szived tavaszkertébenA vallást ezért öntözgetem.Kis kacsóid összetéve szépen,Imádkozzál, édes gyermekem.” (Arany János: Fiamnak – részlet) Nehéz tudomásul venni a megmásíthatatlan hírt; Prof. Dr. Frenyó Sándor sokszorosan kitüntetett, érdemekben és elismertségben gazdag kollégánk, tanárunk, barátunk elhunyt.  Emlékezzünk rá, mint széleskörűen művelt, polgári neveltetésben…

Részletek

Elhunyt Zadravecz Tanár Úr

Elhunyt Dr. Zadravecz György Tanár Úr!  Mély fájdalommal tudatjuk a Magyar Traumatológus Társaság tagjaival, hogy Dr. Zadravecz Görgy a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai és Kézsebészeti Klinika volt docense, életének 79-ik évében, 2020 december 10.-én elhunyt. Zadravecz Tanár Úr a Klinika alapító tagja volt, életpályáját itt töltötte, igazgató helyettesként történő nyugdíjba vonulásáig. Neve az általa kidolgozott sarokcsont…

Részletek