MTT vezetőség jelölés

Tisztelt Tagság! 2020. december 31-én lejár a társaság által választott vezetőség mandátuma. Törvényi előírás, hogy az új vezetőséget közgyűlésen kell megválasztani. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy az éves kongresszuson tartott közgyűlésen tartottuk a vezetőségválasztást. A kialakult helyzetben – mint ismert- az idén nem lesz kongresszusunk. Az utolsó, szeptemberi ülésen a vezetőség úgy határozott, hogy…

Részletek

Elhunyt Dr. Szita János Tanár Úr

Megrendülten és fájdalommal fogadtuk ma reggel a felfoghatatlan hírt, hogy Dr. Szita János, az Országos Traumatológiai Intézet volt főigazgatója, traumatológus társadalmunknak az utóbbi évtizedekben meghatározó tagja, vezéregyénisége türelemmel és méltósággal viselt súlyos betegség következtében elhunyt.  Pályáját a Csepeli Kórház Traumatológiai Osztályán kezdte, Dr. Somogyi Szilveszter főorvos tanítványaként, majd fiatal szakorvosként került az Országos Traumatológiai Intézetbe….

Részletek

Elhunyt dr. Grúber Károly főorvos

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Grúber Károly, a Szolnoki Hetényi Géza Kórház Traumatológiai Osztályának osztályvezető főorvosa, a Magyar Traumatológus Társaság vezetőségének tagja 2020. május 12-én elhunyt. Dr. Grúber Károly a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Kórház Traumatológiai osztályán az egyetem elvégzése után 1982-től dolgozott.  1992 óta 28 évig vezette a Traumatológiai Osztályt.  Dr. Grúber Károly Főorvos Úr temetése…

Részletek