Megrendülten és megdöbbenve ért a szomorú hír minket, hogy kollégánk, barátunk, Sashegyi Mihály 2018. december 27-én tragikus hirtelenséggel távozott közülünk. Egy igaz barátot, nagyszerű, becsületes munkatársat veszítettünk el.
A traumatológus közösség és barátok nevében búcsúzunk Tőled. Munkásságod, tisztességed példaként állítható a traumatológus és plasztikai sebész társadalom elé.
Misi munkájában két szerelem volt: a traumatológia és a plasztikai sebészet. Közel 30 éves munkája kötötte az Országos Traumatológiai Intézethez. Már medikus korában műtősfiúként dolgozott intézetünkben és ennek egyenes következménye lett, hogy az egyetem elvégézése után 1993-ban traumatológusként kezdett dolgozni az Országos Traumatológiai Intézetben. Sohasem elégedett meg a középszerűséggel, munkája mellett tanult, tudományos munkát végzett. Két évig Münchenben, majd Bremerhavenben tanulta szeretett szakmáját. Bár lehetősége lett volna külföldön maradni, hazajött, mert tisztessége, magával szembeni elvárása arra ösztökélte, hogy mindazt, amit megtanult hazájában végezhesse, itt gyógyíthasson. Négy tankönyv társszerzője, 11 közlemény szerzője és közel 50 tudományos előadás képezi tudományos munkásságát. 1998-ban szerzett szakképesítést traumatológiából.
A traumatológiai szakvizsga után érdeklődése a plasztikai sebészet felé fordult. 2002-ben szakvizsgázott plasztikai sebészetből. A plasztikai sebészetet a Honvéd Kórház és a Szent Imre Kórház plasztikai sebészeti osztályain sajátította el.
Misi volt azon kevés plasztikai sebészek egyike, aki hű maradt nevelő intézetéhez és szakmájához. Haláláig dolgozott az esztétikai sebészeti tevékenysége mellett az Országos Traumatológiai Intézetben. Minden héten hétfőn heti munkája nálunk kezdődött, szaktudását átadta nekünk, konzultált, posttraumás rekonstrukciós műtéteket végzett. Szeretetből, hivatástudatból.
Tanított minket kongresszusainkon, tanfolyamokon, oktatta a fiatal traumatológusainkat varrattechnikára.
„A mai napig hétfőnként az Országos Baleseti Intézetben végzek rekonstrukciós műtéteket, amelyek folyamatosan új kihívások elé állítanak.” – mondtad nem sokkal tragikus halálod előtt. És mi mindig számíthattunk Rád, segítettél önzetlenül, nem bújva kifogások mögé. A traumatológia iránti elkötelezettségedet, idetartozásodat az is igazolja, hogy bárhová mentél segíteni, szaktudásodat átadni, ahol szükség volt Rád, Szombathelytől Hatvanig, bárhová, ahol rekonstruktív plasztikai sebészeti beavatkozást kellett végezni.
Január első hétfőjén is vártalak irodámban, ahová minden hétfő reggel jöttél. Vártam, hogy belépsz és azzal a vidám, hamiskás, bohókás mosolyoddal köszöntesz, hogy „Fel, Vigyázz”, És vártam, hogy mielőtt indulsz betegeket vizsgálni és operálni, titkárnőm, Zsuzsi által készített kávét isszuk, szivarozunk és vidáman beszélgetünk. Mint karácsony előtti utolsó hétfőn is, amikor elváltunk és boldog karácsonyt, új évet kívántunk egymásnak.
Maradnak az emlékek. Müncheni látogatásunk, a vacsora amit készítettél, a közös galamblövészet, dömösi kirándulások, kongresszusi esti iszogatások és amikor elvitted lányaimat jagermeisterezni. És a hétfői beszélgetések.
„Büszke vagyok rá, hogy el tudtam érni a céljaimat és arra is, hogy minden nap azt csinálhatom, amit szeretek.” – mondtad.
Elérted, amit fiatal, kezdő orvos korodban szerettél volna. Köszönjük, hogy köztünk voltál.
Isten Áldjon, Misi, nyugodj békében!
Dr. Flóris István
