Elhunyt Dr. Berentey György professzor emeritus

A hazai és külföldi szakemberek, az orvostársadalmon kívüli kollégák, barátok, régi betegek megrendülve és szomorúan vették tudomásul, hogy Dr. Berentey György professzor emeritus, súlyos betegség után 2004. szep. 4-én váratlanul eltávozott közülünk.

Szegeden született 1925. szept. 25-én . A gyermekkorát Szegeden és Túrkevén töltötte, majd 10 éves korában bentlakásos diáknak iratták be az esztergomi Ferences Gimnáziumba, ahol évfolyamelsőként érettségizett 1943-ban. Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta, és 1949-ben diplomázott.

Orvosi pályáját a Hedry-klinikán (a mostani OBSI épületében) kezdte, majd átköltöztek az Üllői útra. 1951-ben visszakerült Petrovszky professzorhoz a lll. Sebészeti Klinikára. 1954-ben Rubányi professzorral a Baross utcai orthopéd osztályból önálló baleseti sebészetet szerveztek. Hedry halála után visszaköltöztek az Üllői úti klinikára, ahol osztányvezetőként bővítette és korszerűsítette a klinika Baleseti Sebészeti Osztályát. 1972-ben Oberna főorvos halálá után vállalta el a Péterfy Kórház baleseti sebészetének vezetését, ahol 5 korszerű műtővel, járóbeteg-.ambulanciával és subinzenziv részleggel sokoldalú programot megvalósító osztályt alakított ki. Ennek bázisán alapította meg 1984-ben a Semmelweis Egyetem – hazánkban a legelső – Traumatológia Tanszékét, ahol ma is három nyelven (magyar, angol, német ) . folyik a gradualis és postgradualis képzés. 1954-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusi fokozatát, majd 1984-ben a Semmelweis Egyetem tanszékvezető professzorává nevezték ki.

Berentey professzor széleskörű tudása, speciális klinikai tapasztalatai képzésének sokoldalúságából származtak. A klinikán a különböző szakterületek képviseklői az ügyeleti időt gyakran közösen dolgozták végig. A sebész asszisztált a nőgyógyásznak, a gégésznek és fordítva. Ezalatt mindegyikük elsajátította a társszakmák alapvető diagnosztikáját, beavatkozásait. Ismereteit a hazai intézeteken kívül külföldön is gyarapította. 1957-ben a prágai, brnoi és a pozsonyi egyetemeken volt tanulmányúton. 1958-ban magánúton szervezett 1 hónapos gyakorlatot Bécsben Lorenz Böhler akkor már világhírű intézetében, majd a linzi kórház következett. 1966-ban az operatív töréskezelés egyik alapító tagjánál Allgövernél Churban volt tanulmányúton. A hazai traumatológia fejlesztése érdekében előadóként neves, nagy tapasztalattal rendelkező szakembereket (Siegfrid Wellert, a tübingeni BG. Unfallklinik professzorát, Gerhard Hugot, a Synthes dél-németországi műszergyártóját) hívott meg Magyarországra. Részt vett az első Németországban szervezett AO-tanfolyamon Wellernél, majd az ausztriai tanfolyamon, melynek rendezője Tscherne professzor, a későbbi hannoveri Medizinische Hochschule igazgatója volt. 1979 -től már az AO-tanfolyamok meghívott németnyelvű előadóként szerepelt Bochumban, Freiburgban, Halléban, és egyéb német városokban.

A hazai graduális és postgradualis traumatológiai képzésben szintén igen nagy szerepet vállalt. A Haynal Imre Orvostovábbképző Egyetemen rendszeres előadóként sebészeket, traumatológusokat, radiológusokat is oktatott. Több mint 20 évig szakvizsgabizottsági tag majd vizsgabizottsági elnök volt.

Hazai és külföldi kongresszusokon, számtalan esetben felkért előadóként magyar, német és angol nyelven több mint 200 előadást tartott. Hazai és külföldi lapokban megjelent közleményeinek száma 126. 1972-be a Rubányi professzor által szerkesztett Sebészet c. tankönyvben ő írta az első részletes traumatológiai fejezetet. 1989-ben Szécsény Andorral közösen szerkesztett tankönyvet Sebészet és Traumatológia címmel, mely szintén több kiadást ért meg. Egyetemi jegyzeteket és számos traumatológiai vonatkozású könyvfejezetet írt egyéb szakkönyvekbe is. Kiemelkedő mű a német Schattauer Verlag felkérésére készült Sebészeti Műtéttan, melynek szerkesztője Littmann Imre volt. A második legnagyobb fejezetet – a traumatológiát- Berentey György írta. A több német és magyar nyelvű kiadás után oroszul is megjelent a könyv, összesen 105 ezer példányban, ami a szakkönyvek világában „aranylemez” értékű igazi ritkaságnak számít. Littmann Imre halála után ő vette át az újabb, átdolgozott kiadások szerkesztését.

Mivel nemcsak elméleti szakember volt, munkatársaival számos új implantátumot, gyógyeljárást vezetett be, melyből 3 szabadalmi oltalom, és több ipari formavédelem alatt állt. Az első elreteszelő velőűrszegezést ő végezte 1973 októberében, majd saját célzókészüléket szabadalmaztatott, melyet folyamatosan fejlesztett. Karmos lemezcsaládot alakított ki, melyet az ízületközeli és ízületbehatoló törések rögzítésére hazánkban és külföldön ma is alkalmaznak. Munkacsoportja a thoracolumbalis gerinctörések műtétes kezelésére új implantátumot dolgozott ki, mely a nemzetközi szabadalmi oltalomtól csak néhány nappal maradt le. Egy amerikai kutatócsoport egymástól teljesen függetlenül ugyanezt az elvet felhasználva 9 nappal korábban adta be a dokumentációt, így csak ipari formavédelem lett belőle. Szintén munkacsoportja keze alól került ki a retrograd reteszes velőűrszeg, a ferde furatú reteszes tomporszegek, a felfúrásos és felfúrás nélküli femur-tibia, -éa humerus-szegek több generációja.

Kondicióját mindig igyekezett jó karban tartani:korábban sokat sportolt. Ennek is köszönhetően a magyar vívó válogatottnak 12 éven át aktív sportorvosa is volt.

Az oktatás kutatás és a gyógyítás mellett széleskörű társadalmi feadatokat is ellátott. 20 éven át a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi vezetését segítő traumatológiai szakfelügyelő testület elnökeként szervezte a budapesti traumatológiai ügyeleti rendszert, mely példaértékű pontossággal és biztonsággal működött. Több, mint 10 éven keresztül tagja volt az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak, ezen belül az Igazságügyi Bizottságnak, melyet több perióduson keresztül elnökként vezetett. Ugyanígy választott tagja, majd elnöke volt a MOTESZnak. Az utóbbi évtizedekben 4 Szakmai Kollégiumnak volt választott tagja, majd a Traumatológus Szakmai Kollégium elnöke lett.

A Magyar Traumatológus Társaságnak alapító tagja és kezdettől fogva tisztségviselője volt. Titkárként kezdte, majd alelnök lett, végül az elnöki tisztet töltötte be. Ezen kívül az Othopéd Társaság vezetőségi tagja, és másik 3 társaság tagja is volt.

A Magyar Traumatológia, Orthopédia, Kézsebészet és Plasztikai Sebészet c. folyóirat szerkesztőségi tagja, 1991 óta a traumatológiai szerkesztője volt. Az Orthopedics and Traumatology c. nemzetközi angol nyelvű folyóirat szerkesztőbizottsági tagja is volt.

Több külföldi társasági tagsága is volt: SICOT, Osztrák Baleseti Sebésztársaság, a Német Baleseti Sebésztársaság tagja ill. levelező tagja is volt. 1982 óta a Gerhard Küntscher Kreis tagja és 1991-ben, a volt szocialista országok közül ő rendezte elsőként a társaság éves kongresszusát Budapesten.

1992-ben alapító tagja és első választott elnöke volt a Német-Magyar Orvosi Együttműködési Társaságnak.

Mint a MOTESZ elnöke az Európai Közösség Orvosi Albizottságában hazánkat képviselte, ugyanakkor tagja volt az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Szövetségek Európai Fóruma elnökségének is. 1993-ban utóbbinak vezetője volt, és 1994-ben ő rendezte a budapesti fórumot.

Pályája során számos kitüntetést kapott:a „Kiváló orvos” cím mellett megkapta a Purkinje emlékérmet, a Lipcsei Egyetem dísztűjét, a Semmelweis díjat, a Pro Sanitate díjat, majd 1995-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Tiszti Keresztjével jutalmazták életművét. A ma már 34 országot tömörítő nemzetközi tudományos társaság, a Gerhard Küntscher Society 2000-ben Berlinben tiszteletbeli tagjává választotta. A Magyar Traumatologus Társaság Elnöki emlékérmét 1993-ban kapta meg, Utolsó kitüntetését, a Társaság 2004-ben alapított Lumnitzer emlékérmet, melyet a múlt héten a balatonfüredi Vándorgyűlés megnyitóján terveztünk átadni, sajnos, már nem vehette át.

1995-ben a gyógyító munkát és a tanszék vezetését abbahagyta, a Semmelweis Egyetem a professzor emeritus címet adományozta neki. Az oktatásban meghívott előadóként, vizsgáztatóként vett részt. Az egészségügy állami vezetését, szervezését a tárca tanácsadójaként segítette és az ETT IB szakértőjeként továbbra is munkálkodott. Életének ebben a szakaszában is világos fejű, aktív, gondolkodó ember maradt, amit a Szakmai Kollégiumok új választási rendjének megalkotása, és ezév májusában a szavazás gyakorlati lebonyolítása egyértelműen bizonyított.

A szakmai sikereket tekintve nagy ívű, írígylésre méltó, kitűnően megalapozott életművet épített fel. Nem volt könnyű dolga. Számos szakmapolitikai és személyes akadállyal kellett megbírkóznia annak ellenére, hogy mindig és kizárólag a traumatológia fejlesztéséért, színvonalának javításáért, és mindenek előtt a betegek érdekében munkálkodott. Szakmai elismertségét időnként külföldön hamarabb megszerezte, mint hazai pályán, de igazát a jó eredménnyel gyógyult betegek ezrei bizonyították.

Halálhírét hallván tevékenységét Vécsei professzor jellemezte tömören:” a XX. század utolsó 30 évében a magyar traumatológia irányát, fejlődését tekintve Berentey Györgynek alapvetően meghatározó szerepe volt”. Felesége, hozzátartozói, pályatársai, tanítványai, betegei, akik ismerték, tisztelték és szerették, mindezt csak megerősítik.

Szellemisége, embersége és tisztessége nem távozik el vele. Visszük magunkkal, hogy továbbadjuk az utánunk következőknek, mert példáját az időtől független, nemzedékeken áthidaló, örökös értéknek tartjuk.

Tisztelt Professzor úr, kedves Gyurka bátyám! A Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke, A Péterfy Kórház és a Baleseti Sebészet, A Magyar Traumatológus Társaság, az Osztrák és a Német Baleseti Sebésztársaság, A Gerhard Küntscher Society, Weller, Vécsei és Schnettler professzorok, a magyar traumatológusok, munkatársaim és a magam nevében búcsúzom. Köszönjük a tanítást, példamutatást, az emberséget, a számtalan segítséget és jóindulatot, amit tőled személy szerint kaptunk. Isten veled!

Prof. Dr. Sárváry András