A történelemkönyvek lapjain elmúlt korunk fontos eseményeit olvashatjuk. A meghatározó eseményeket méltón híres személyek élettörténetei szimbolizálják. A nándorfehérvári híres diadalhoz például Hunyadi János dicsőségét társítja joggal a történelem. Mondják, a déli harangszó is az ő emlékének szól. Ám a történelem nem csak a tankönyvek oldalaiból áll.
Minden múltban élt személy, aki részese volt múltunk alakításának, részese a nagy történelemnek is. Azon végvári vitéz katonák nélkül, akik Hunyadi mellett, vagy mögött a harcban életüket áldozták, a győzelem nem lett volna lehetséges. A déli harangszó az ő emléküket is jelenti.
A magyar traumatológia néhány emberöltőnyi rövid történetében is meghatározhatunk jellemző szakaszokat, amelyeket híres néhai orvos-vezetőink neve fémjelez. Némelyikük életműve nem csak jelképezi, de egyben magát a tudománytörténeti szakaszt is jelenti.
Ám a magyar traumatológia azon kollégák munkája nélkül, akik e vezető személyiségek irányításával és példájával a mindennapok robotmunkáját végezték, nem érte volna el azt az európai elismertséget, amelyet a mai korban is élvezhetünk.
2023. augusztusában elhunyt dr. Páli Kálmán traumatológus főorvos kollégánk.
1949-ben Devecserben született. Traumatológusként dolgozott Afrikában, ahol háborús orvoslási gyakorlatot is szerzett. Évtizedekig dolgozott a budapesti MÁV Kórházban. Utolsó éveit, évtizedét a budapesti Honvéd Kórház traumatológiáján töltötte.
Sohasem voltak vezetői ambíciói. Nem akart jelképpé válni. Nem tett egyebet, CSAK tisztességesen dolgozott, CSAK tette a dolgát, lelkiismeretesen elvégezve mindazon feladatokat, amivel megbízták. Visszahúzódóan, magányosan élt. Szűk családját az a munkaközösség jelentette, amelyben dolgozott. Tágabb értelemben a magyar traumatológiát tekintette családjának, életét betöltötte a traumatológia szeretete és gyakorlása. Nyugdíjas kora után is tovább dolgozott. Sohasem hiányzott. Egyetlen egyszer nem vette fel a munkát – a halála napján. Soha nem kért, de annál többet adott. Pontosan tisztában volt határaival. Azon belül nem volt olyan kérés, amit a kollégáknak ne teljesített volna. Ritkán szólalt meg, de ha sajátos halk, szarkasztikus stílusában elmondta véleményét, arra érdemes volt odafigyelni. Külön elismerést nem várt, talán nem is fogadott volna el.
Ő testesítette meg a mai magyar traumatológia végvárakat védő vitéz harcosát.
Ha a mindennapi verejtékes munkánk során meghalljuk a déli harangszót, szenteljünk lelkünkben néhány pillanatot dr. Páli Kálmán kollégánk tiszteletének, és vele együtt valamennyi néhai páli kálmánok emlékének is.
Kedves Kálmán! Hiányzol! Nyugodj békében.
MB
